Elég sok idő telt el legutóbbi bejegyzésem óta, és ennek sok oka van. Ha sorrendbe akarnánk tenni talán az lenne az első hogy baromi lusta voltam, de hát nem akarjuk sorrendbe tenni. Végül is időm mint a

(Ha magyarázatra szorulna: időm mint a tenger:P)

Na de lássuk mi is történt az elmúlt majdnem 2 hétben.

Legutóbbi bejegyzésem akörül fejeztem be, hogy volt szerencsém megtapasztalni egy brutális vihart. Villámlás, dörgés és égszakadás, ehhez persze társul a hatalmas hullámok moraja… Nem is aludtam az éjjel, bár ennek az volt az oka hogy bemenekítettem a kutyust az erkélyről, és ő egész éjjel a takarót rángatta le rólam, meg játszani akart. És néha oda is pisilt, de az már nem osztott-szorzott. A hullámok is több 10-20 méterrel jobban kijöttek a szokásosnál, úgyhogy volt nagy öröm amikor megláttuk a hordalékot. Lesz mit takarítani, nem unatkozunk. A parttakarítás amúgy is vicces tud lenni, naponta egy tucat cipőt/papucsot/szandált találok (persze nem egy párt, csak a felét), úgyhogy lassan nyithatok egy cipőboltot féllábúaknak. A legtöbbször halászok által hátrahagyott dolgokat találunk (háló, cigi, üvegegek), de viccesebb dolgok is előfordulnak, a legjobb amit eddig találtam az egy fél uszony volt:D

A parttakarítás mellett délutánonként lázasan készültünk a közelgő előadásunkra. A pár héttel ezelőtti iskolai vetélkedő után a csoport néhány tagjának fenntartása volt afelől, hogy szeretnének-e újra gyerekek közé menni, de én nagyon kardoskodtam az ovi mellett, úgyhogy elkezdtünk készülni egy színházzal a 4-5 éves korosztályt célozva:) 

Készül a paraván

Mamateknősök és bébiteknősök

Itt pedig már az oviban állítjuk fel a díszletet (szemből nézve balra a tenger, középen a tengerpart, jobbra a falu a házakkal, utakkal)

Kagyló-csoport:)

Érkeznek a törpék

A sztori a következő volt:

1. jelenet: A történet elején ketten játszanak a strandon, egy csomó szemetet szétszórva.
2. jelenet: 3 mamateknős tűnik fel a paraván mögött a tenger felől (közben a háttérben a napocska kicserélődik holdra, mert éjszaka raknak tojást a mamateknősök), 2 vidám és egy szomorú arcú. A szomorú arcút egy halász levadássza, az egyik vidámképű beleakad egy szemétbe amit otthagytak a strandolók, a másik vidámképű megússza probléma nélkül.
3. jelenet: Feltűnik a színen 2 szuperhero önkéntes szuperhero jelmezben (az egyik én vagyok), leszedem szegény teknősről a szemetet hogy folytathassa útját, majd összeszedjük a maradék szemetet a „partról” is, példát statuálva a kicsiknek.
4. jelenet: A mamateknősök tojást raknak (a lányok a paraván mögül ping-pong labdákat dobálnak), majd miközben a nap és hold folyamatosan váltja egymást a paraván mögött (szimbolizálva a napok múlását), én felmutatok egy ’40-50 nap múlva’ táblát.
5. jelenet: Megszületnek a teknősök, a kartonból és műanyagból készült tekiket a lányok húzzák fel a paraván mögül, a szuperhero önkéntesek pedig a zseblámpával mutatják a helyes utat (meg segítenek ha a kartontekik beleakadnak a díszletbe).
6. jelenet: Hirtelen feltűnik egy kutya, egy madár és egy rák, hogy rávesse magukat a kisteknősökre, miközben azok a tengerbe igyekeznek (Cápa zenéje). Miután végigijesztgették a gyerekeket (volt ott nagy sikítozás:D), a szuperhero önkéntesek újra berobbantak a színre (Indiana Jones zene), és szépen kiszabadították a kisteknősöket az állatok karmai közül. Az eredeti terveken módosítva nem vertük le az állatokat mert az rossz példa lett volna a kicsiknek, úgyhogy csak kedvesen kivettük a szájukból/csőrükből/karmaik közül:P Miután minden kisteki biztonságba került, a szuperhero-k kicsit körberepkedtek, lepacsiztak az első sorral, majd álltak még egy 20 másodpercet mert kicsit hosszúra vágtam a zenét ennél a jelenetnél:D
7. jelenet: A győzelmi zenére (Star Wars zene – látszik hogy én vágtam:D) mindenki előjött és mondott egy mondatot törökül (Védd a természetet!, Ne szemetelj! stbstb), majd együtt énekeltünk a kicsikkel valami török nótát (én csak tátogtam lelkesen).

A nézőközönség

A szerencsés kiskölök középen, aki megörökölte a szuperhero álarcom

Szerelem szövődik az első sorban:P

Az előadás után mindannyian tanítottunk egy szót angolul a törpéknek, felemeltünk egy kartonbábut, ő először elkiabálták törökül, aztán én angolul, ő meg utánam, minden szónál vagy háromszor. A legvégén mindannyian bemutatkoztunk, én azt mondtam Benim adim Laci, ő meg kiabálták utánam hogy Laciii!! (meg Lati, Lazsi, kinek mi:D), a végén ők is énekeltek nekünk egy angol nótát, nagyon aranyosak voltak:)

A színészgárda:)

Háromszor adtuk elő de nem fáradtam el, sokkal inkább feltöltődtem, amiben nagy szerepe volt a finom ebédnek is amit kaptunk (töltött paprika, töltött padlizsán, sült csirkecomb… haza sem akartam menni).

Nyamiiii

Készült mindenkivel vagy 6000 fotó, aztán megkoronáztuk a napot egy fagyizással Mersinben:) Nagyon örülök hogy elmentem, mert nagyon jó volt az előkészítési rész is (paraván festés, szuperhero jel készítés), meg az előadás is, amikor a kicsik lelkesen tapsolnak nekünk amiért megmentjük a kistekiket a gonosz ráktól. Még zenét is megtanultam vágni az ügy érdekében, úgyhogy tényleg tiszta főnyeremény volt:) 

Csoportkép 5618.

A szuperhero!!!! (a szuperhős jelemen a K betű a Kaplumbaga első betűje, ami törökül teknőst jelent)

A fiatal óvónénik mindegyikével, és mindegyikük telefonjával/fotógépével pózolnom kellett (persze valahogy túléltem amikor elkezdték lökdösni egymást, hogy ki állhasson mellettem a fotón:P)

A hétvége lazulással és sportolással telt nekem (edzés, aztán futás a tengerparton, aztán úszás a tengerben), majd vasárnap este elmentünk páran egy pub-ba a városba. Hangulatos élőzene és ajándék tequila, lehet visszamegyünk még:P

Ugyancsak a hétvégén megtartotta a magyar szekció az international night-ot, a lányok gulyáslevest főztek, én meg készítettem egy rövid powerpoint előadást. Balaton, Velencei-tó (nekem Nr.1), puli, Túró rudi, pálinka, Puskás és a többi, aztán magyar zenéket hallgattunk (Tankcsapda – Mennyország Tourist alap:D), néptáncot néztünk, majd a Süsü és a TV Maci főcímmel zártuk az estét:)

Október 29-én volt Törökországban a Köztársaság Napja (és a legidősebb húgom szülinapja, de ez a történet szempontjából lényegtelen, bocs Kinga:P). Meghívtak minket egy nagy ünnepségre, ahol volt többféle tánc, kórusfellépés, hagyományos kosztümös bemutató és sok minden egyéb. Nagyon kedvesen kezeltek minket (itt is), felülhettünk a főhelyre, adtak inni és mindenki kapott egy nagy török zászlót:) Amúgy is mindenki török zászlót lengetett, és néha megszállt Dugovics Titusz szelleme hogy odarohanjak valakihez és leborítsam zászlóstul, de azért uralkodtam magamon.

Táncbemutató

Jelmezesek

Fénykép a királyi kilátóból

A rendezvény csúcsa:)

Voltam fodrásznál is, és mivel ki akartam próbálni a hagyományos borotválást, több mint egy hétig nem is borotválkoztam. Persze nem olyan volt mint a régi western filmekben, és pisztolyt sem szorítottam a tökéhez amíg a torkomnál matatott, de mindenképp élmény volt. Ráadásul utána valami lángoló cuccal a fülem is kitisztította, úgyhogy én jól hallok, a többiek meg jót röhögtek az ijedt fejemen amikor megláttam, hogy mivel közelít felém. Az egész kijött kevesebb mint 1500 Ft-ból, persze ebben az is közrejátszott, hogy a fodrász a mentorom másod-unokatestvére:D

Pamacsolás

Tessék a fodrász bal kezét figyelni a fejem mögött, ilyen a másod-unokatestvéri szeretet :D

Sajnos csak egy könyvet hoztam magammal a reptéri súlykorlát miatt és már ki is végeztem, ez Dan Brown új könyve, az Inferno. Ezt csak azért említem (SPOILER!!), mert külön örültem neki amikor a történetben Velencéből (ami szintén szép emlék nekem) átmennek Isztambulba. Na pár hét és én is megnézem azt a helyet magamnak:)

A jövőbeli tervekről: készülünk egy workshop-pal valamelyik helyi iskolába (talán a színházat is megismételjük), valamint szeretnénk meglátogatni az innen egy-másfél órára lévő kastélyt, ami egy szigeten van (ha valaki beírja a Google képkeresőbe hogy Mersin, ennek a képe az elsők között van). Majd meglátjuk mi lesz, de mindent le fogok írni:)

Most pedig jöjjön néhány fotó az elmúlt pár napból, mindenféle különösebb sztori nélkül:)

Szokásos kép naponta többször is: kecskék legeltetnek végig a parton

Bóklásztam egyet a városban egyedül, a távolban a kedvenc mecsetem

Kutyakaja-adagoló Mersinben egy állatkereskedésben

Kis cipő a papucsom mellett a lépcsőházban:)

Talált kiskutyánk, aki most már Köpek néven fut (ami törökül kutyát jelent), szépen cseperedik. Ha az állatorvos, nagykövetség, légitársaság stbstb. is jóváhagyja, akkor Olaszországba költözik Filippo-hoz:) Reggelente együtt jön velünk szemetet szedni, és egyre jobban bírja a hosszú sétákat:)

Igen igen, már pórázom is van!

És még mindig nagyon harapok:P

De egy macskát is bármikor lenyomok!

Szóval ennyit mára, mához pontosan 4 hét múlva otthon vagyok:)

Merhaba!

Üdvözlet újra innen a napfényes Törökországból:) Utoljára ott tartottam hogy hazaérkeztünk Kappadókiából, és most látom milyen baromi hosszú lett az a bejegyzés, le a kalappal annak aki végigolvasta;) Utána másnap, kedden beindult az új rendszer, ami azt jelenti hogy most, hogy lement a teknős szezon, új beosztásunk lett. Délelőttönként szemetet szedünk a tengerparton (olyan színem lett 3 nap alatt hogy nem igaz), majd ebéd, utána pedig workshop (vagy török nyelvlecke kétszer egy héten). De fogunk néha üvegházban is dolgozni meg különböző programokra menni amiket mi szervezünk, szóval elég rugalmas. A mostani workshop-okon például a jövő heti színházas előadásunkra készülünk amit egy oviban adunk elő, és egy sportnap is tervbe van véve a közeljövőben a helyi iskolásoknak. Na de arról majd a következő bejegyzésben, amikor már megejtettük a dolgot:)

Szóval ez alapján a rendszer alapján teltek a hétköznapjaim múlt héten, egészen szombatig, amikor is útra keltem 3 projektbeli társammal együtt. A konyai on-arrival traning-en megismertünk csomó másik önkéntest, és úgy döntöttük meglátogatjuk őket Gaziantep-ben, ami Mersintől kb. 300 km van keletre, és 50 km-re északra Szíriától. Már az odaút is vicces volt, mivel a lányok kinéztek az interneten egy busztársaságot, amivel meglátogathatunk egy másik várost, és onnan továbbutazhatunk Antep-be. Annak ellenére hogy az internet még azt mondta van szabad hely, a buszállomáson természetesen kiderült hogy nincs (Törökország…), és a legkorábbi busz is több óra múlva indul. Persze angolul senki sem beszél, de kóválygásunk közepette találtunk valakit, aki azt mondta hogy megy egy busz fél 10-kor, ugyanazért az árért mint amit eredetileg akartunk. Hát az árból nem is, de az időből sikerült alkudni, 9-kor beszálltunk egy kis minibuszba az autóbusz állomás mögötti parkoló mögötti kis utcában, jegyet nem kaptunk, a kisbusz csomagtartójában pedig több 10 kiló mandarin (török szokás szerint megkínáltak de egyelőre nem mertem megenni). Nem hittem volna hogy mire megérkezek megmarad az összes szervem, de így lett, úgyhogy a gaziantepi önkéntesekkel előre megbeszélt este fél 7 helyett már fél 1-re ott voltunk. Szerencsére rugalmasak voltak és fél óra múlva már ki is értek, bebuszoztunk a városközpontba, megölelgettük Konya óta nem látott pajtiainkat, majd elmentünk sétálni a városba. Este egy szír étteremben vacsiztunk vagy 15-en, aztán visszavonultunk a főhadiszállásra inni egy sört. Meg egy kis vodkát amit a hűtőben találtunk.

Bazár

Gaziantep vára

Gyerekek és madár egy fotón, tökéletes:)

Életkép

Másnap Gergővel, az egyik gaziantepi önkéntes sráccal úgy döntöttünk elmegyünk Halfeti-be, egy másfél órára lévő városba, ami vízalatti városáról híres. 10-re indulásra készen álltunk, és miután másfél óra alatt kiszenvedtük magunkból hogy most akkor menjünk vagy nem, stoppal vagy busszal meg amúgy is, úgy döntöttünk lemegyünk a központi buszállomásra, hátha. Szokás szerint betuszkotak minket valami 20 személyes kisbuszba 25 török mellé, ment az egyeztetés ezerrel, végül elindultunk délben, de azt sem tudtam hova, mennyiért, és hogy mikor érünk oda. 1 óra alatt megérkeztünk Bicerik-be, onnan átszálltunk egy még kisebb buszba, és további fél óra után megérkeztünk Halfetibe. Mikor lenéztünk a hegyről és megláttuk az Eufráteszt a hegyek között, már tudtuk hogy jól döntöttünk. Nemcsak a látvány, de a tudat is hogy egy ilyen történelmi folyó partján lehetünk... Sétáltunk egy kicsit a parton, majd - ha már elszenvedtük magunk eddig - felszálltunk egy hajóra, hogy megnézzük az elsüllyedt várost és a környező tájat. Hát bőven megérte a 10 lírát, de beszéljenek helyettem a képek:)

Bocsánat hogy belerondítok a látványba:P

 Jön a víz

A gyönyörű Eufrátesz és a gyönyörű hegyek

Elsüllyedt város messziről

Elsüllyedt város közelről (a mecset többi része a víz alatt)

Igen, jól látod, van egy hajóm

Megint én

Muszáj volt

Az utat visszafelé félig stoppolva tettük meg pisztáciaültetvények között, majd este egy rövid közös üldögélés után megbeszéltük közösen, hogy másnap 9-kor találkozunk a könyvtár előtt, és irány Mersin.

Mondanom sem kell hogy ez türkish 9 óra volt, szóval fél 11-re szedtük össze teljes létszámban egymást. De mind megvoltunk, úgyhogy kezdődhetett a stoppolás.

STOPPOLÁS

Anya ezt a részt ugord át kérlek:D Először is: 9-en voltunk, 4 fiú, 5 lány. 3-an magyar fiúk felosztottuk egymást közt a csapatokat, és megbeszéltük hogy bevárjuk egymást Mersinben, az autóbusz állomáson. A leküzdendő táv nagyjából 300 km, ami busszal 3,5-4 óra. Az én csapatomban a dán és a német lány volt, mi kezdtük a stoppolást, és 2 percen belül meg is állt az első autó. Fura érzés volt elszakadni tőlük, és elindulni a tök ismeretlen felé, hiszen nem is tudtuk merre megyünk majd, és mikor találkozunk újra. Kicsit drámainak hangzik mert csak egy pár órás út, de tényleg nagyon fura (és izgalmas) érzés volt.

Én naivan azt hittem hogy majd egy kocsival elmegyünk Adanáig, majd egy másikkal Mersinig, de persze nem így történt, így hát alant részletezem az állomásokat:D (Meg kell említenem, hogy keddtől péntekig az egyik legnagyobb török ünnepet, a Bayramot ünnepelték. Ennek kapcsán levágnak egy áldozati állatot (általában bárányt), és a nagy részét szétosztják a szegények között. Az ezt megelőző napokban iszonyat sok bárányt láttam, a csúcs alighanem a robogó hátuljára felkötött szerencsétlen (ámde élő) pára volt.)

- Az első autó elvitt a város széléig, átmentünk a kötelező körökön (honnan jössz, mit csinálsz itt, hogy tetszik Törökország stbstb. mint minden kocsiban, attól függetlenül hogy beszél-e a vezető angolul vagy sem).

- A második autó egy kisfurgon volt, ami egy autópálya leágazásig vitt el. Személy szerint ez volt a kedvencem, mert egy bárány is utazott velünk, amit egy rövid kitérő során tett ki sofőrünk:D

Lányok és hátul a kibukkanó bárányfej

- Amint kiszálltunk az előző autóból, még le sem tettem a cuccom, és már meg is állt a következő kocsi. Itt két srác vitt minket egy darabig, nem sokat utaztunk, de legalább elmondhattam honnan jöttem és mit csinálok itt, úgyis alig volt rá alkalmam aznap.

- A negyedik autót egy bácsi vezette, aki egy szót sem beszélt angolul. Az előnye az volt hogy egészen Adanáig vitt és vett nekünk kólát, a hátránya pedig az hogy mindenáron Ankarába akart minket vinni városnézésre.

- Az 5. autóra vártunk egy legtöbbet (3 perc), de a fiatal nő nagyon kedves volt, nemcsak hogy oda vitt minket Mersinbe ahova akartuk a városközpontba, de megadta a telefonszámát, hogy bármikor hívjuk ha kell valami.

Közben kiderült hogy 4 órás futamidőnkkel bőven elsők lettünk, a következő csapat utánunk 2 órával futott be, őket is ajtóig vitték (és még whiskey-t is kaptak útközben). Ellenben a 3. csapat csak este 8 után, 10 órás utazást követően került elő, és nem voltak valami vidámak:D Elmondásuk szerint össze-vissza kóvályogtak, legtöbbször teljesen rossz irányba, míg végül kikötöttek Adanában (az egy óra Mersintől), ahonnan is busszal jöttek tovább. Mindenki próbált együttérző lenni, de leginkább a hangos röhögés volt jellemző amikor kalandjaikat ecsetelték. Ezután a parton koccintottunk a sikeres stoppolásra, és hogy spóroltunk 30 lírát (már aki:D).

Este a parton

A következő napot túlnyomórészt a parton töltöttük napozással és fürdőzéssel, este városban bóklászással, éjjel parton iszogatással, majd másnap továbbmentek, én pedig itt maradtam hogy újra felvegyem a munka fonalát. Nem is történt semmi nevezetes csütörtök hajnalig, amikor is ránk szakadt az ég, ami tengerparton elég durva. Be is menekítettem Scooby Doo Junior-t az erkélyről, aki aztán hálából nem is hagyott aludni, folyton a takarót rángatta le rólam és az ágyamra próbált felugrálni. És ha már szóba jött, mutatok róla pár képet:P

Mindig mindent meg akar enni

Még akkor is, ha nagyobb mint a feje

Vagy mint ő maga

Esőbiztos lakosztály az erkélyen tengerre néző panorámával

Most valószínűleg adománygyűjtést fogunk kezdeni házon belül az oltására, utána valaki hazaviszi. Nagyon játékos és okos, ha valaki leül a tengerparton, akkor egyből leül mögé az árnyékba és ás magának egy gödröt. Remélem nem veszett, mert amikor múltkor a strandon feküdtem ráugrott a fejemre és a fülemtől kezdve az államig mindent megpróbált leharapni. 

Végezetül pedig jöjjön egy kép a török wc-ről, az alaturkáról:D 

Amikor először megláttam a reptéren azt hittem a mozgássérülteknek van, de nem (nyugi, van angol WC is:P)

Na jó ez túl gusztustalan utolsó képnek, legyen inkább a szomszéd néni miközben az ablakot tisztítja.

Mindezt a 2. emeleten, és ez nem is a legdurvább tornagyakorlata (mire megtaláltam a Mission impossible zenéjét sajnos befejezte)

Jövő héten színházi előadás és angol nyelvlecke az oviban, készülünk rá ezerrel (még zenét is megtanultam vágni az ügy érdekében), fotókkal és részletekkel hamarosan!! (: