Az elmúlt két hétben nem nagyon erőltettem meg magam blogírás terén, talán csak mert érzem hogy közeleg a vég, és inkább kihasználom az időm. Most november 13-a van, tehát majdnem tél, és pár órája a tengerben fürödtem. Talán érthető miért szeretek ennyire itt lenni:) De most összekaptam magam, úgyhogy gyorsan átfutok az elmúlt napok történésein:)

A legutóbbi szuper ovis színházi előadás utána nem voltak felhőtlenek a napjaim egészségügyi okokból, bár a részletekbe inkább nem mennék bele. Így is próbáltam teljes erőbedobással készülni a következő kihívásra, ami egy workshop nap volt az egyik helyi iskolába. Workshop alatt azt terveztük, hogy 5 asztalnál csinálunk foglalkozásokat, mindenhol 1-2 önkéntes és 5-6 gyerek; az egyik asztalnál lehetett pénztárcát csinálni újrahasznosított anyagból, máshol karkötőt, esetleg kisteknőst (ugyancsak újrahasznosított dolgokból), álarcokat halloween alkalmából, az én asztalomnál pedig activity-t játszottunk. Úgy tűnt nagyon élvezték a gyerekek, akárcsak én amikor előző este (mikor kiszabadultam a két betűs helyiségről) megcsináltam a saját maszkom.

Készül a remekmű

Azt hiszem meg van oldva a következő farsang:P

Egyébként a workshop előtt ebben az iskolában is előadtuk ugyanazt a színházi műsort, csak sokkal több gyereknek (kb. 200-an voltak), és pár baki is becsúszott. A kedvencem az volt, amikor a szuperhősös jelenetemnél megszólalt az iskolai csengő, ezáltal kikapcsolt a saját zenénk, és amikor 5 másodperc után abbamarad az iskolai csengő, síri csend lett. Egyszerre fagytunk le, és mindenki ezt kérdezte a paraván mögül: „Folytassuk?”, én meg visszasúgtam hogy „IGEEEN!!”, a zene is visszakapcsolt pár másodperc múlva, szóval… majd kivágjuk. A zseblámpám nem működött, emellett amikor a „madár” szájából kiszabadítottam a kisteknőst egy csomó nyál is jött vele és elkezdtünk mindketten röhögni a színpad közepén (persze szinte feltűnés nélkül), de amikor a  szuperhős jelmezemben végigfutottam a gyerekek előtt rendesen megtapsolták a szuperhőst, ami jólesett :) Utána szokás szerint egyesével bemutatkoztunk, és bónuszként elmondtam a török mondatom is (Kaplumbağaları koruyalım! – Óvd a teknősöket!), amire tapsvihar volt a válasz:) 

A kezdés előtt, a paraván mögött

Gyakorlom a szuperhős pózt

Bemutatkozom (a köpenyem a Bayern München-es törölközőm:P)

A csapat:)

A workshop végére megfájdult a fejem, nem tudom hogy a gyerekektől, a betegségemtől, vagy a foglalkozás alatt beszívott töménytelen mennyiségű folyékony ragasztótól, de mindenesetre kivételesen örültem amikor visszatértünk bázisunkra a tengerpartra.

Osztály vigyázz!

Készülnek a maszkok

Besegítek az activity-be :)

Juhéééé!!!

Gyógyulásomat elősegítendő estére 6 liter neocitrant és alvást terveztem, de rábeszéltek hogy menjek be velük a városba beülni valahova. Ebbe belementem, de azt mondtam hogy ki van zárva hogy szilárd kaját egyek, mert a török tantuni amúgy is kétszer csíp, hát még most hogy beteg vagyok. Miután befejeztem a tantumim átmentünk egy bárba, de előtte közöltem hogy természetesen ma este az alkohol számomra ki van zárva. Miután megittam egy sört, egy tequilát meg egy kis whiskey-t (a leküldött ingyen popcorn mennyiségéről most ne is beszéljünk) visszaautóztunk, majd a hasmenés istenéhez küldött heves imádkozások közepette nyugovóra tértem. Mindenesetre teljesen megérte, egyrészt mert balesetmentes volt az éjszaka, másrészt meg mert nagyon jó élőzene volt a pub-ban.

Húzzák a talpalávalót

Másnap délután régi kedves barátaim látogattak meg minket Gaziantepből 3-an (magyar-német-spanyol trió), és velük is bementünk este vacsizni Mersinbe (aznap már nem értem be egy tantunival, egy szendvicset is utána küldtem), majd sörözgetéssel zártuk az estét a lakásban. Másnap strandolás és városnézés, hangulatos ebéd a tengerparton, majd rohantak hogy elérjék a buszukat hazafele. A szomorú oldala hogy talán ezeket az embereket sosem látom többé, de ha azt nézem hogy megismerhettem őket és csomó szuper közös élményünk volt, így már egyből megérte:)

Valamelyik este egy fiatal török férfit búcsúztattak itt ahol lakunk, mert bevonul katonának. Ketten húzták a talpalávalót, eközben a hatalmas török zászlóval borított férfival táncoltak a családtagjai, barátai. Miközben ott álltam köztük és velük együtt tapsoltam, akkor éreztem a legerősebben hogy mennyire különleges itt lenni, olyan érzés volt, amit az ember sosem él át ha csak turistaként utazik valahova, olyan, mintha közéjük tartoznék. És én pont az ilyen érzésekért jöttem ide:)

Az egyik este a bolgár és litván lány tartott international night-ot, miután ettünk pár országukra jellemző kaját, hallgattunk bolgár, litván zenét és megnéztünk néhány videót, a mentorok is befutottak, úgyhogy volt alkalmunk kipróbálni a török bort és vodkát (ha őszinte akarok lenni a török vodka már nagyon nem az első alkalom volt nekem, de ebbe most ne menjünk bele). Az előtte sörrel, utána magyar pálinkával kevert bulinak szédelgős másnap lett a folytatása, de legalább jó színem lett amikor kint felejtettem magam a strandon és elaludtam.

Mindenki felöntött a garatra

Aztán kifeküdt:)

A napi szintű szemétszedés végre meghozta gyümölcsét, egy traktorral összegyűjtöttük egy kupacra az általunk összeguberált szemetet, 3-4-szer fordult a teljesen felpakolt traktor, ami elképesztő mennyiség. Miután a több órás munka után mindenki lefürdött, hajat mosott és megmártózott Domestos-ban kiderült, hogy délután jön a városi szervezet, így egy kukásautóra feldobáltuk az egész szeméthalmot. Az igazat megvallva jó móka volt, viccesek voltak a közben velünk készített interjúk, és jó volt látni hogy eltűnt a partról ez a hatalmas mennyiség szemét.

Hát nem gyönyörű?

Indul a móka

Köpek is elkísért minket, mint mindig

És Angelo is tiszteletét tette a part nyugati végéből (én neveztem el Angelo-nak, mert így benne van a nevében az angyal és a gumicukor angol megfelelője:P)

Hát igen, mindig megtalálom az alkalmat a pózolásra

We did it!

Dolgoztunk üvegházban is (vagy inkább szaunának mondanám), paprika ültetvényen ügyködtünk, félidőnél teáztunk, ennek is jó volt a hangulata, igaziból itt Törökországban eddig mindennek jó hangulata volt:)

Bébi-paprikák

Úúú de nagyon előnyös kép, mindegy ez van ezt kell szeretni

November 12-én, kedden a Mersini Egyetemre mentünk előadást tartani az EVS-ről. A lányok megírták a szöveget, én pedig képekkel feldobva egy szuper powerpoint-ot kerekítettem belőle (csak szerényen!). A nagy előadóban egyből megrohantak az egyetemi emlékek, magyarul kb. 5 perc után el akartam aludni, de valahogy túléltem. Rájöttem, hogy a mostani törökül tartott előadásokból is nagyjából annyit értettem mint otthon matek előadáson, szóval no comment.

Seyhan, a koordinátorunk beszél, mögötte a diasorunk első kockája

Az előadás után kis csoportunk és pár hozzánk csapódott egyetemista beült teázni az egyetem egyik gyönyörű kávézójába (fedetlen étterem, oldalra nézve pedig egy nagy tó), ami nálam természetesen kajálásba torkollott.

Átlagos egyetemi kávézó

Köpek már teljesen 110%-osan egészséges, bírja a reggeli 3 órás túrákat is a parton, egyre szobatisztább (van ilyen szó?) és szófogadóbb. Persze az is vicces amikor kutyasétáltatás közben megkérdik a nevét, és aztán 5 percig magyarázkodhatok, ugyanis a Köpek törökül azt jelenti kutya. Tehát:

-          Hogy hívják a kutyát?

-          Köpek.

-          Igen, a kutyát.

-          Köpek.

-          Tudom hogy ez egy kutya, de mi a neve?

-          Köpek!

-          Igen, kutya, látom, de hogy hívod?

-          KÖPEK!!!

És ez angolul még egyszerűbb, ha az illető csak törökül beszél ez egy örökkévalóság. De nem baj, múltkor is séta közben találkoztam pár sráccal a szomszéd házból, és Köpeknek adtak chipset, nekem meg whiskey kólát, szóval mindenki jól járt :D

Labdazsonglőr

Na most akkor sétálunk, vagy játszunk vagy mi lesz?

Múltkor esti séta közben eltűnt az udvaron, úgyhogy nekiálltunk 5-6-an keresni, ők a házak között, én a parton. Ennek az lett az eredménye, hogy miután megtalálták Köpeket utána elkezdtek engem keresni, mert egyrészt én nem tudtam hogy már megvan a kutya, másrészt ők nem tudták hogy én hol vagyok:D

Az olasz brigád most Isztambulban van, szóval addig én vigyázok Köpekre, és mivel ő Filippo kutyája, megtanultam pár alap parancsszót olaszul:P Apropó Filippo, múltkor azt mondta beszéltem valamit álmomban, aztán pár nap múlva meg azt mesélte reggeli közben hogy megint beszéltem, de most angolul!! Azért ez már valami, kicsit átállt az agyam:D

Esténként teázgatunk együtt (kipróbáltam a kaktuszteát), filmezünk vagy játszunk valamit, kártyázunk esetleg activity-zünk. Múltkor fél óra alatt kitaláltuk hogy Robbie Williams, és aztán kiderült hogy az illetőnek Robin Williams-et kellett volna elmutogatni, de ettől csak viccesebb a játék:D

Na és akkor néhány random kép a teljesség igénye nélkül:

Na  mit (vagyis kit) vásároltunk:)

Mandarin árus az udvaron

Uncsi (dehogy)

Használaton kívüli hajó Mersinben a tengerparton

A nagy csámi Mersinben (bár engem leginkább arra a kastélyra emlékeztet, ami a Walt Disney filmek elején van:P)

Nincs is jobb arra ébredni a tengerparton egy hosszú éjszaka után, hogy kecskék vesznek körül (értelemszerűen ezen a képen nem a tengerparton fekszem, de oda lehet képzelni engem)

Kislányok és kiscica a kép alján

Alkoholmentes koktél a hasonló nevű nagytestvér mintájára: Eggs on the beach :P

Atatürk és a török zászló

Azt hiszem ennyi mára, jövő héten véget ér a projekt (iszonyat hamar elrepült 2 hónap itt), a csoport hazamegy, rám viszont vár egy hét a csodálatos Isztambulban;) Jó éjt!